Számadás!

Számadás!

Husz évvel ezelőtt, de boldogok voltúnk,

Saját magunk vehettűk, kezűnkbe a sorsúnk.

Abban az évben történelmet irtúnk,

Közzűlűnk sokan, a boldogságtól sirtúnk.

Orkánként törtek ki, a belénk fojtott szavak,

Mi sem hittűk el hogy már, majdnem mindent szabad.

Magyar a románnal össze ölelkezett,

Testvérként fogott akkor ott, mindenki kezet!

A demokráciának mi raktunk alapot,

Szólás szabadságnak adtúnk tiszta lapot.

Újra megtanúltúnk együtt űnnepelni,

Az igazat, a jót egymásba tisztelni!

El telt néhány év, reá kellett jönni,

Lassan elfelejtűnk egymásnak köszönni.

Hol van már belőllűnk a régi szeretet?

Csak a rossz maradt, a jó belőllűnk elveszett.

Egy darabka földért, össze marakodunk,

Tizszer annyit biztos, hogy parlagon hagyúnk.

Nem lesz lassan nekűnk, Istenűnk se hazánk,

Amit érdemeltűnk az vár csak mireánk!