Vallomás!!!

Mikor az embernek nem marad más, csak az akaratja,

Még ahol nem viszket, ott is vakargatja,

Ezt kéne, azt kéne, szépen elképzeli,

Levegőt a járáshoz is csak nagy nehezzen veszi!

Bizonytalan léptekkel jár, mint jégen a kacsa,

Nem segit már rajta, Majorné, sem Pacsa!

Únokáját küldözgeti, el a patikába,

Ő is elmenne de, nem bírja a lába!

Felesége dúl, fúj rája, mindig mérges,

Persze néki könnyü, nincs még hetven éves!

El gondolom jól is van ez, így kel annak lenni,

Ha jön a behivó szépen, el kell innen menni!!!

               Szeptember 3o- án!!!!

Bagolyvár- ról!!!

               Bagolyvár!!!

Az a híres bagolyvár,

Éngem mindig odavár!

Húsz homokba vájt jukával,

Sok, sok jókedvü baráttal!

        Első jukat úgy ötven éve,

        A homokba egy róka véste!

        Egy barátom irigykedve,

        Pince júkká bővitette!

Az ídő telt borult, derűlt,

A pincébe, bor is került!

Felmentünk az avatásra,

Új bornak kóstolására!

        Sötét volt, eső is esett,

        Minket senki sem keresett,

        Hajnalig szólt ott a nóta,

        Jajj de hányszor még azóta.

Szét széledtünk úgy két órára

Fűles bagoly húhogásra!

Ő sem húhog már azóta,

Itt is elnémult a nóta!

        De megmaradt ám a neve,

        Pincémen ott a címere!

        Jöjjetek fel, mindig várlak,

        Én és a vén Bagoly- Vár-Lak!!!

Egy vénember vallomása!!!

Mikor a jövődet egyre sötétebbnek látod,

A sok mozgást inkább, ülő sporttá váltod,

Szemeid előtt, oly homályos a cél,

Így kezdődik számodra az elkerülhetetlen vég!

Amit el terveztél, lassan mind elmerad,

Egyre gyengébb,gyengébb benned az akarat!

Borral édesgeted, kesernyés életed,

Napról, napra bővebb a testi méreted!

Életed értelmét, már nem látod másba,

Csak mérhetetlen sok, evésbe, ivásba!

Dolgozni nem akarsz, lehet, hogy nem is tudsz,

A munka elől amilyen gyorsan teheted csak futsz!

A nagy melegtől a pincéd gátrába menekülsz,

Úgy este feléig, ki se mozdulsz, ott űlsz!

Vállaidról a terhet, át passzolod másnak,

A temetőkertben számodra, egy szép lakást ásnak!

Na de még van ídőd, ezen gondolkozni,

Szedd össze még magad, és eredj el dolgozni,

Akinek nem inge, ne vegye magára,

Az önsajnáltból is, elég lesz már mára!!!!

Barátaimnak!!!

Öreg muzsikusok, régi jóbarátok,

Minden rosszat felejtek, ha gondolok reátok!

Össze köt veletek, annyi édes emlék,

Nélkülök én boldogtalan, és szegényebb lennék!

Felejthetetlen sok, átmulatott éjel,

Ha kellett szemben is, pisiltünk a széllel!

Három éjszakát is, át tudtunk mulatni,

Holt fáradtan is, jókedvet mutatni!

Azóta már régen, változott a vászon,

Szépen megvénültünk, én ezt már így látom!

Számos éjszakákon, róllatok álmodom,

Régi szép nótákat, veletek dúdolom!

Oly érdekes és szép az ilyen éjszakai álom,

Kik már rég elmentek, őket is magam előtt látom!

Álmaimban nincs külömbség, élők, holtak között,

Közöttünk kik mozgunk, vagy aki elköltözött!

Én már úgy érzem, hogy lassan leépülök,

Nem kel igyak semmit, akkor is szédülök!

Feledékeny vagyok, ímbolyogva járok,

Olvasni is csak, pápa szemmel látok!

A kenyerem javát, már régen megettem,

Dalolni, múlatni, igencsak szerettem!

Tehát barátaim, bátran fel a fejjel,

Mi ezután jön, nem vehetjük meg, forintal vagy lejjel!

              Húzzuk a vonóba, az utolsó százast,

              Hisz a banda ingyen, mégsem muzsikálhat!!!!