Miképp a füst elszáll, nyári levegőben,
Úgy tünik el a magyar, a népek tengerében!
Apadunk, apadunk mint, aszályban a folyó,
Nem kel ehez már kard, sem ágyu, sem golyó!
Rég megjövendölte, sámánunk a látnok,
Ezer évig sújt bennünket, a turáni átok!
Ugy néz ki sajnos, hogy tovább fog tartani,
Nemsokára hirmondó sem fog, a magyarból maradni!
Nem tudta megtenni,sem török, sem tatár,
Mit megtud tenni most, sok fiatal család!
Egy gyereknél többet nem mernek vállalni,
Ők látják majd ezért, a magyart kihalni!
Hová lettél büszke, Szittya nemzedéke?
Valamikor te voltál, Európa réme!
Három gyereket szült egy anya, akkor a családnak,
Másik kettőt pedig, a magyar hazának!
Nem akart e nép, saját öngyilkossa lenni,
Még akkor sem ha nem volt, mit inni s mit enni!
Most mindenünk megvan, be kellene lássuk,
Mégis sirjainkat, saját magunk ássuk!
Gondoljuk hát meg jól, kérjük Istenünket,
Tartsa meg e népet, tartson meg bennünket!
Tanuljunk meg nemzetünkért, együtt imádkozni,
Sok számos esztendőt fog még, a magyarra hozni!!!
2015 nov. 16!
Józsikám! Ez nagyon jó s igaz!
VálaszTörlésJózsikám!Még akkor is ha 2015-ben írtad ezt a verset,most is ugyanolyan értékes és aktuális! Gratulálok hozzá! Gyönyörű és igaz! Szeretettel csókollak benneteket:Keresztanyád.
VálaszTörlés