Harmincöt éve, hogy ne is mondjam tovább,
Mióta elhagytam, én a legény szobát!
Szerettem volna biz, sokszor visszasirni,
De -üsse kő- már igy is, ki lehet ezt birni!
Rájöttem, csak az első harminc év nehéz,
Utánna nem leszel te se oly nagy legény.
Elgondolod töbször, mily fura az élet,
Téged vert meg az UR? vagy őtet veri vélled?
agy
Harminc öt meleg nyár, ugyanannyi tél is,
Voltak jó melegek, de fujt a hideg szél is!
Vonjuk le sorstársak, a konszekvenciót,
Mit hozott a sors ránk? Rosszat, e vagy jót?
Aki azt állitja, szép rendbe ment minden,
Kijöttek egymással, szinte minden szinten,
Közöttük konfliktus, soha fel se merült,
Feje felé tányér, soha se nem repült,,
Találkozni szeretnék én nagyon azokkal,
Az ilyenek előtt, le a kalapokkal!!!
No de ne keressem a szálkát, senkinek szemében,
Mig nem látom a gerendát,itt meg az enyémben!
Köszönöm a sorsnak, e harmincöt évet,
És kis feleségem, köszönöm tenéked!
Bosszantsuk egymást még,, vagy husz- huszonöt évig,
Egymás kezét fogva, várjuk meg a végit!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése